A műhelybeszélgetést a moderátor, Radácsi László prezentációja vezette fel. Elmondta, hogy a rendezvény előzményeként 2023 őszén, a IV. VKEH konferencián vállalkozáskutatási eredményeket is közlő három magyarországi folyóirat főszerkesztője számolt be arról, hogy ők is megszenvedik a publikációs elvárásokkal kapcsolatos szabályozások megváltozását, mert kevesen akarnak magas minőségű publikációt elhelyezni hazai, nem Q-s lapokban. A nemzetközi folyóiratot képviselő szerkesztőbizottsági tag szerint ők szívesen közölnek magyarországi szerzőktől anyagokat, csak azok legyenek jók (elmélet, módszertan, eredmények érdekessége). A kutatók tehát az egyetemi szabályozásokra mutogatnak, az egyetemek az MTA / MAB szabályozásra, a MAB a nemzetközi versenyre és a minőségbiztosításra hivatkozik.

Radácsi három állítást fogalmazott meg:

1. A nemzetközi tudományos életben a publikáció előállítás motivációja elvált a tudományos kommunikáció eredeti értelmétől (hozzájárulás a tudáshoz, a tudományos közösséghez; szakmai hitelesség megteremtése; egyéni kiteljesedés).

A „publish or perish” és a „be cited or perish” nyomása kikerülhetetlen, de a jelenség valójában negatív externália a tudomány fejlődésében. Elszaporodtak a káros jelenségek:

• 0 hivatkozású cikkek tömege
• ragadozó folyóiratok
• nem ragadozónak minősített, de fizetős OA
• kedvező bírálat hivatkozáshoz kötése
• körbehivatkozási „közösségek”
• metaadat csalások
• pénzért szerzőség
• Máté-hatás
• anyanyelvi publikációk kiszorulása

2. Az MTA-rendszerben hatalommal bírók egyre feljebb emelik a címeket és fokozatokat védő „publikációs kerítést” a kívül rekedtek elől. Ez mind egyéni (karrier), mind intézményi (kutatóhelyek), mind hosszabb távú tudománypolitikai szempontból hiba.

Sasvári Péter és Urbanovics Anna az új MTA-szabályozás bevezetésének évében (2019) megvizsgálta, hogy a változás előtti három évben a IX. osztályban egyetemi tanári címet kapott kutatók életműve teljesíti-e az általános és a szakterületi speciális feltételeket. Több bizottságnál 20% alatt volt a teljesítők aránya. A IX. osztály MTA doktorainak és akadémikusainak körében még rosszabb a helyzet: az akadémikusoknak csak 27%-a teljesítette az általános minimumot, a speciális feltételeket 38%.

2020-21-ben zajlott a Bazsa György – Polónyi István vita, amelynek apropója az volt, hogy Bazsa sajnálatosnak tartotta, hogy egyre több egyetemi tanárnak nincs MTA doktora címe, ez szerinte minőségromláshoz vezet. Polónyi szerint a két folyamatnak semmi köze egymáshoz, mivel a a D.Sc. a kommunista hatalomátvétel után, a káderkiválasztás, az ideológiai kontroll eszközeként született meg. Amellett tehát, hogy egy nemzetközileg jórészt ismeretlen fokozatról van szó (a D.Sc. néhány volt kommunista országon kívül sosem volt ismert), az akadémiai doktori cím összekötése az egyetemi tanári kinevezéssel akadályozza a hazai professzori gárda fiatalodását. A doktori iskola alapításához a MAB ugyancsak nagydoktor programvezetőt tart kívánatosabbnak. Ezek az elvárások, azon túl, hogy lényegében törvénytelenek, nem Európa- (sőt nem világ-) konformok, azaz a nemzetközi mobilitás ellen hatnak. Minden országban igaz, hogy – a felsőoktatás tömegesedése nyomán – az egyetemi tanárok „minősége” (tudományos és oktatási teljesítménye) éppen olyan differenciált mint a felsőoktatási intézményeké. Ha az intézmény- vagy az oktatáspolitika ragaszkodna ahhoz, hogy egy vidéki, kis egyetem egyetemi tanára ugyanolyan „minőségű” legyen, mint a nagynevű és nagy múltú nagy egyetemek egyetemi tanárai, akkor nem lenne egyetemi tanára. Az egyetemi tanár kinevezése tehát nem kizárólag tudományos minőségi vagy tudománypolitikai kérdés, hanem legalább annyira intézményfejlesztési és oktatáspolitikai is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az intézmények, az oktatók, az egyetemi tanárok közötti tudományos és oktatási minőségi különbségeknek nem kell nyilvánosnak lenniük. Ellenkezőleg, a minőségi differenciálódás nyilvánossága teszi mind a hallgatók, mind a munkaerőpiac, mind az oktatáspolitika számára átláthatóvá a rendszert. Egyértelmű, hogy teljesítmény- és minőségértékelésre szükség van. A tudományos, publikációs teljesítmény nyilvánossága és folyamatos értékelése teremtheti meg a tudományos minőségösztönzést és nem a nemzetközi gyakorlatban ismeretlen címek és fokozatok. A tudományos munkák nyilvántartása, a tudománymetriai adatok egyéni és intézményi nyilvánossága és értékelése, az intézményi rangsorok ennek a minőségértékelésnek az elemei. A habilitáció is csak egy igen szűk nemzetközi színtéren ismert fokozat: csak pár tucat országban létezett, de már egyre kevesebb helyen maradt fenn. Miközben a világ fejlettebb, tudományos és innovációs teljesítményben előttünk járó országaiban elegendő egyetlen tudományos minősítés az egyetemi (és kutatói) előmenetelben, aközben nálunk az alapvető tudományos minősítés megszerzését követően még további fokozatok megszerzését követelik meg.

3. A magyarországi vállalkozáskutatás vesztese lehet ezeknek a folyamatoknak, mert az egyéni boldogulás érdekében látszólag nemzetközi tématerületen (gazdálkodástudomány) kellene elsősorban hazai adatokra épülő, magyar kutatók által készített, magyar célközönségnek (vállalkozók, szakpolitika, tanácsadók stb.) szóló eredményeket angol nyelvű Q-s folyóiratokban közölni.

Az MTA, pár évvel az új tudománymetriai szabályozás bevezetése után már aggódik:

„Sorban szűnnek meg a magyar folyóiratok, töredékére zsugorodott a tankönyvkiadás, szinte eltűntek a monográfiák, bedőlnek a magyar szakkönyvkiadók. Az akadémia immár attól tart, hogy az új tudományágak esetén a magyar tudományos nyelv hiányában a magyar nyelvű egyetemi oktatás is bajba kerül, ami kihatna a középiskolákra is.” … „A kizárólagos angol publikálás a természettudományos szerzőket is hátrányosan érinti, mert eredményeik nehezebben csordogálnak le az iparba, holott egyik céljuk éppen a gazdaság fellendítése lenne a tudományos eredményeken keresztül.” … „Az elnök az arányokat szeretné eltalálni: hogyan lehet úgy ápolni a magyar nyelvet, hogy az közben ne legyen akadálya a magyarországi tudományosság fejlődésének.”

A 197. közgyűlés 2024 májusában ennek hatására ünnepi nyilatkozatot tett a Magyar Tudományos Akadémia magyar nyelvet szolgáló küldetésének megerősítéséről.

A fentiek eredményeképp az egyéni kutató szintjén a követelményekből olyan „elvárás mix” alakul ki, amelynek legfontosabb elemei:

• A nemzetközi példákkal is igazolható / a tudomány fejlődését / legitimációját valóban szolgáló követelmények
• A nemzetközi szinten is rossz trend
• A magyar hozzáadott és elvett rész
• Tudományterületi sajátosságok
• Az intézményi / finanszírozási programozottság

Ebben az elvárás-térben kell a vállalkozáskutatóknak dönteniük az egyéni publikációs stratégiájukról.