Kezdeményezés a Faliújság tartalmának bővítésére
A blog „faliújság jellegének” erősítése érdekében a jövőben szeretnénk megjeleníteni rajta feliratkozóink szakmai publikációiról szóló értesítéseket és azok elérhetőségét.
Szándékaink szerint, legalább negyedévente jelentkezünk egy bejegyzéssel, amiben az előző bejegyzés óta megjelent publikációkról adunk tájékoztatást.
Kérnénk a feliratkozott kollegákat, hogy a kezdeményezéssel kapcsolatos véleményüket, illetve a megjelent publikációjuk adatait, elérhetőségét szíveskedjenek megosztani velünk a faliujsag@vallalkozaskutatas.hu e-mail címen.
Budapest, 2024. szeptember. 26