A Vállalkozáskutatói és Elemző Hálózat 2024. november 6-án hibrid formában műhelybeszélgetést tartott az állam vállalkozók életében játszott szerepéről. Az esemény három felvezető előadással kezdődött, majd a jelenlévő és online résztvevők folytattak tartalmas beszélgetést az elhangzottakról.

Sass Magdolna (igazgató, KRTK Világgazdasági Intézet) felvezető előadásában az iparpolitikai beavatkozások nemzetközi tendenciáiról és azok vállalati szerkezetre gyakorolt
hatásairól beszélt. 2017 óta világszerte megfigyelhető, hogy megugrott az iparpolitikai beavatkozások száma, és mindez elsősorban a nyugati, valamint az OECD tagországok gazdaságaira jellemző. Az elmélet szerint az iparpolitikai beavatkozások egyik gyakori célja a hazai vállalatok előnyben részesítése az a külföldi vállatok tulajdonosi előnyeinek kompenzálása útján. Az állam szabályozóként és tulajdonosként is felléphet. A legújabb tendenciák szerint gyakran társbefektetőként is megjelenik, vagy úgy tulajdonos, hogy nem ellenőrzi különösebben a tulajdonát. Az iparpolitikák új fókuszaként megjelenik az állam aktív segítsége a nemzetközi terjeszkedésben és a GVC-kbe való beilleszkedésben.

A VGI-ben végzett kutatás során összehasonlították a legnagyobb 10 magyar multi vállalat 2013-es és 2021-es adatait. A TOP 10-es listán 9 év alatt három cég cserélődött ki (a KÉSZ, az MGF Holding és az Arcadom helyett bekerült a listába a 4IG, a Futureal Group és az OSC2000). A legnagyobb magyar multik üzleti és növekedési stratégiája nagyon különböző. Megtalálhatók közöttük a sokévtizedes terjeszkedés képviselői (MOL, Richter, Videoton), az organikus növekedők (Jászplasztik, Masterplast, Mediso), de van államilag megerősített szereplő (4IG), állami vállalkozásfejlesztési programokon megerősödött cég (OSC2000) is.

A 2021-es TOP 10-es magyar listát összevetve a hasonló cseh multik listájával, jelentős különbség, hogy a cseh cégek a magyarokhoz képest öt-tízszeres méretűek, ugyanakkor profiljuk kevésbé letisztult, inkább konglomerátumok, mint vállalatok. Sokan közülük a cseh
tulajdonlás ellenére nem Csehországban, hanem más európai országokban (pl. Svájcban) vannak bejegyezve. Ezek a jellegzetességek még a voucheres cseh privatizációra vezethetők vissza. Az állam szerepe tekintetében ugyanakkor sok hasonlóság is van a két ország nagyvállalatai között. Mindkét ország TOP 10-es listáján megtalálhatók jelentős állami tulajdonrésszel is rendelkező cégek, támogatási programokból vagy más iparpolitikai döntésekből szintet lépők, vagy személyi összefonódásokból előnyt kovácsolók. Magyarország az EU-n belül a jelentős gazdasági célú állami költésekkel és nagy állami beruházásokkal jellemezhető tagállamok közé tartozik.

Szepesi Balázs
(iskolavezető, MCC Közgazdasági Iskola) a magyar vállalatok elmúlt 34 éves történetét cégtörténeti interjúk és nemzetközi adatok alapján tekintette át. Előadásában kifejtette, hogy a magyar vállalati szektor struktúrái már a kilencvenes évek végére kialakultak, a legtöbb tényező tekintetében nem nagyon térnek el az európai mintáktól. Nemzetközi összehasonlításban kiugró eltérés Magyarországon a külföldi irányítású nagyvállalatok magas aránya, ami csak 2013-tól kezdett el csökkenni. A külföldi tulajdon magas aránya is a privatizációra visszavezethető sajátosság, amikor a magyar nagyvállalati szektor külföldi kézbe adásában a politika és a közgazdász szakma jelentős része egyetértett. Az állam irányába történő szisztematikus nyomásgyakorlásra a vállalati szektor részéről csak az országban működő külföldi irányítású szféra volt képes (AMCHAM, DUIHK).

A 2010 utáni iparpolitika a nagy és stabil hozzáadottérték-termelőképességgel rendelkező szektorokban igyekezett visszaszerezni a vállalati tulajdont. A kormányzat és a vállalati szektor egyezkedése sokszínűen, versengő elemek felhasználásával, meglehetősen iteratív
módon zajlik.

2013 után az eu-s forrású magyar fejlesztési programok más országoknál magasabb arányban csatornázták a forrásokat a vállalatok fejlesztéseinek támogatására. A szabályozások alakításában, a tőkefinanszírozásban, és sok más területen is nagyobb szerepet játszott nálunk az állam, mint a legtöbb tagállamban.

A vállalati szférának mindenhol létezik egy hierarchiája. Vannak teljes mértékben alárendeltek, vannak értékláncokba beintegráltak és vannak olyanok, akik önálló ökoszisztémákat képesek szervezni. Egy államnak érthetően az lehet a célja, hogy az ökoszisztémaszervezők lehetőség szerint az országhoz tartozó tulajdonban legyenek, vagy legalábbis fogadják el a helyi szabályokat.

A cégtörténeti interjúkban a tulajdonosok az állammal való kapcsolódó pontként a leggyakrabban a támogatásokat említették, ennél valamivel ritkábban a különféle szabályozások hatásai kerültek szóba, ritkábban az állami megrendelések, még ritkábban a
privatizációs múlt történetei merültek fel.

Czakó Erzsébet (egyetemi tanár, Budapesti Gazdasági Egyetem) szerint a versenyképességi elméletek az országok sajátos érdekeivel általában kevéssé foglalkoznak, elsősorban a vállalatok, illetve az intézmények szerepét vizsgálják a versenyképességben. 2008-2009 után valóban széleskörűen elterjedt a gazdaságokba történő állami beavatkozás, de ennek elsősorban a vállalati versenyképességek növelése volt a célja. A kettőezerhúszas években a hagyományos államilag finanszírozott szektorokon túl, a beavatkozások számos új horizontális témában (innováció, környezetvédelem, digitalizáció), újféle megfontolások mentén (inkluzivitás, fenntarthatóság, jóllét, stb.), vagy újfajta hatalmi technikák formájában zajlanak a világ országaiban. Az állam sokféle beavatkozása (tulajdon, szabályozás, állami megrendelések, stb.) már a kapitalizmus természetét is átalakítja. A mai világ a leginkább „államkapitalizmusnak” nevezhető.

Az állami beavatkozás jellege alapján az államkapitalizmusnak az alábbi fajtái különböztethetők meg:

1.      Intervencionista államok (pl. Argentína, Bulgária, Olaszország, Lengyelország, Szlovákia)

2.      Intervencionista vállalkozó és jóléti államok (pl. Görögország)

3.      Intervencionista vállalkozó államok (Pl. Brazília, Kína, Magyarország, Oroszország)

4.      Intervencionista jóléti államok (Horvátország, Csehország, Szlovénia)

5.      Piacorientált államok (Pl. Ausztrália, Kanada, Egyesült Királyság, USA)

6.    Jóléti államok (Pl. Ausztria, Németország, Franciaország, Hollandia)

7.      Vállalkozó államok (Pl. Izland, Szingapúr)

8.      Vállalkozó jóléti államok

Azt, hogy az állami beavatkozás mennyire sikeres, a versenyképességi rangsorok alapján lehet lemérni.

Az elhangzottakról szóló vitában felmerült, hogy a versenyképességi mutatók sokszor nem tükrözik gazdaságok dinamikáját. A felzárkózási sikertörténetek előzetesen általában nem
tükröződnek az intézményi és a versenyképességi mutatókban, hanem a sikeres felzárkózások az adott országok sajátosságaihoz illeszkedő módszerek mentén következtek be. Az intézményrendszerek minősége nem oksági, hanem inkább korrelációs kapcsolatban lehet a gazdasági prosperitással. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az állami beavatkozásoknak nincs egységesen jó receptje. Azok jellegét sok, országonként eltérő tényező alakítja, a sikerességüket pedig csak hosszú távon lehet jól megítélni.

A vállalatok legfontosabb elvárása az állam felé az, hogy 5-10 éves távlatban olyan kiszámítható körülményeket teremtsen a számukra, amiben megfelelően tudnak működni. Az állami beavatkozásokkal kapcsolatos kudarcokat csökkentheti, ha megfelelő visszacsatolás működik a beavatkozások eredményeiről. Az, hogy egy privatizációból, vagy másfajta állami beavatkozásból siker lesz-e, sok mindenen, időnként a véletlenen is múlik. Nincsenek olyan beavatkozási formák, amire biztosan rámondhatjuk, hogy annak erősítésével komoly felhajtóerőt lehet gyakorolni a versenyképességre. Még a felsőoktatás sem ilyen tényező.

Budapest, 2024.11.15